Szeleste – Sárvár

Image Placeholder
6 júl
0

Szeleste – Sárvár

Lassan indul a reggel…, bár 6.00 órakor, vagyis negyed órája csörgött az óra nehezen bír a csapat kikelni a hálózsákból.

Nem jön le a fotóból, a művház színpadán alszanak.

Ma 23 km körül lesz a táv, ami nem sok, a kérdés, hogy a sérülésekkel hogyan állunk. Egy kis érdekesség: a Kék túra jelvényszerző mozgalom 40 éves indulása óta mindössze 5800 fő kapta meg a fém jelvényt, ennyien teljesítették a távot. Azt hittem lényegesen többen… Szóval úgy tűnik, hogy menőbb Kék túra jelvénnyel frenkizni, mint mondjuk megmászni a K2-es csúcsot, mert lényegesen kevesebben teljesítették. 🙂 Talán a Holdra szállás… na az lehet még talán hasonlóan menő 🙂

Lassan indulunk, reggelizés közben elbeszélgettünk a takarítókkal. Az egyikük múlt héten volt a Szeleste – Mariazell gyalogos zarándoklaton, napi 35 km-ert nyomtak le öt napon keresztül. Ötvenen voltak, fiatalok és idősek egyaránt. Egy világ omlott össze bennünk… Na jó, de rajtuk nem volt hátizsák B-)

A szelestei vasútállomáson nem volt pecsét, mint kiderült egy éve bezárt. Az ott lakó nénitől kikönyörögtünk egy pecsétet, mondván nem akarja, hogy odaszokjanak a turisták. Pfhüjj, gonosz turisták, aki havi két alkalommal zavarnák a néni pörgő életét. Én éppen kukorica morzsolásban zavartam meg… Ájjj ezek a városiak, csak gyalogolnak a nagy pakkal a hátukon, meg cippzáras paplany, meg villanyos gitár.. Hova jutunk! 🙂

Na de komolyra fordítva 10.30 és még Bögötre sem értünk el, ami Szelestétől 6 km. Kristóf lába annyira bedurrant, hogy alig tud járni. Bögötön pecsételünk és felrakjuk a buszra, majd Sárváron találkozunk. Épp egy út menti keresztnél pihenünk.

Becammogtunk Bögötre, de onnan már Vivi sem bírt tovább jönni, így ketten Kristóffal busszal jutnak el Sárvárra. Azóta mi már Csényébe értünk, hirtelen felgyorsult tempóval. Akik még játékban maradtak:

Brutál vízhólyag, bedurrant boka. Szeretünk Kemenes-hát!

Na azóta már beértünk Sárvárra és lepakoltunk a szállásunkon, ami a Gimi tornaterme. Köszönet a helyi csapat parancsnokának Ottónak, aki tiszta Gyenes Laci klón (mezőkövesdi csapat volt pk). Becsoszogtunk a Strandra, ott 21.15-ig (!) áztattuk magunkat, és meg is ebéd/vacsoráztunk.

Hazafelé megkerestük a pecsételő helyet, majd nyugovóra tértünk

Kategória: