Első nap
Október 22-én csütörtökön nagy izgalmak közepette ébredtünk, hiszen Erdélybe indult a csoportunk. A reggel hét órai indulás 8 órára tolódott át így aztán még nagyobb volt bennünk az izgalommal vegyes várakozás. (Számomra különösen izgalmas volt, mert pontosan én aludtam el, mentségemre legyen mondva, hogy előtte éjszaka még Kassán volt fellépésünk. Szerencsére megvárt a csoport.) Így elindulhattunk sokunk életében a legelső erdélyi útra, megismerni Partium nevezetességeit.
A 4 órás utazás- a jó társaságnak hála- élvezetes és vidám volt. Dél körül érkeztünk Szatmárnémetibe, ahol már finom ebéddel vártak minket. Ezután részt vettünk a Hám János Iskola október 23-i ünnepségén, mely felért egy izgalmas történelem órával, szívmelengető volt, hogy ennyire erős az összetartás még akkor is, ha külön országban éljük mindennapjainkat.
Mindenki örömmel hallgatta végig az előadást, és azt hiszem sok új dolgot tudtunk meg a forradalomról. Az előadás után túrára indultunk az egykori magyar városban. Az idegenvezetőnk számos gyönyörű épülethez kalauzolt el minket. Megtekintettük a Kálvária templomot, a görög katolikus templomot, illetve a zsinagógát, megnéztük a Láncos templomot, melyről azt is megtudtuk honnan ered a neve. Eljutottunk a Püspöki Palotába, az épületben körbevezettek minket, és tartottak számunkra egy kis előadást az egyházkerületről, sok érdekes információ hangzott el. A Püspöki Palotában megtekintettük az oltárt, mely előtt Petőfi Sándor és Szendrei Júlia fogadott egymásnak örök hűséget. Elvezettek minket a díszterembe is. A városnéző túránk után kissé fáradtan útnak indultunk szállásunk felé. Este 6 körül érkeztünk Nagybányára a Teleki-házba. Itt is vártak minket, miután mindenki kijelölt magának egy alvóhelyet, és lepakoltuk a táskáinkat, finom vacsorát kaptunk. Jóízűen elfogyasztottuk az ételt, és vacsora után jutott egy kis időnk beszélgetni egymással.
Az eseménydús nap után, fáradtan feküdtünk le aludni. Már nagyon vártuk az elkövetkezendő napokat, mivel mindenkit lenyűgözött ez a gyönyörű vidék és az emberek kedvessége.
Második nap
A második napon elsőként Misztótfaluba látogattunk el, ahol Molnár Józsefnek köszönhetően Tótfalusi Kis Miklós életébe nyertünk betekintést a helyi múzeumon keresztül. A magyar betűmetsző, illetve betűöntő a 17. század idusán született Misztótfaluban. Többek között nevéhez fűződik az első grúz nyomtatott ábécé, illetve a Janson nevű ma is ismert betűtípus létrehozása. Azonban ha egy kicsit is jártasak vagyunk a témában, tudhatjuk, hogy az ún. Arany Biblia is az ő nevéhez köthető. Említésre méltó továbbá, hogy a legelső nyomtatott szakácskönyvet is Kis Miklós készíti el.
Ezt követően a helyi református templomot néztük meg, melyen még ma is könnyedén felfedezhetők a gótika korának stílusjegyei az egyes ajtókon, ablakokon, annak ellenére, hogy amint azt utóbb megtudtuk meglehetősen komoly átépítések történtek a különböző korok sajátosságainak megfelelően, valamint a pusztítások következtében.
Képzeljük csak el például, amint a 18. század elején a tatárok lerombolták az épület nagy részét, vagy amikor elkészül a festett kazettás mennyezet, azonban azt rövid idő múlva a hívek fehérre meszelik. A kazettákat napjainkban újra megcsodálhatjuk, azonban ma már nem festett formában, hanem fából elkészítve.
Ezt követően szekerünk rúdját Koltó felé fordítottuk, ahol a helyi kastélyt tekintettük meg, mely a Teleki család nevéhez fűződik. Teleki Sándor jó barátjaként említhetjük Petőfi Sándort. Minden bizonnyal sokan tudjuk, hogy ebben a kastélyban szállt meg a fiatal Szendrey Júlia és Petőfi Sándor azt követően, hogy megházasodtak. A szerelmesek hat hetet töltöttek a Teleki család telkén, amiről egyébként bővebb információink, szemtanúink nincsenek, hiszen, amikor a fiatal költő elkérte barátjától a kastélyt, kikötötte, hogy senki ne legyen rajtuk kívül a kastélyban, azonban ahogyan azt hallhattuk a szakács és a felesége mégis az épületben tartózkodtak ekkor.
Tudjuk, hogy ezen hat hét alatt születtek a költőnek azon versei, melyekből szinte mindannyiunk ismer egyet-kettőt. Ilyen például a Szeptember végén c. vers, vagy a Beszél a fákkal a bús őszi szél is… Amint beléptünk a kastélyba valószínűleg mindannyiunknak eszébe jutott legalább egy-egy sora valamely versének a hóval eltakart Bérci tető láttán, vagy a híres somfát megtekintve, mely alatt a költő legtöbb művét írta feltehetőleg.
Ezt követően visszautaztunk Nagybányába, ahol egy régiségkereskedő cserkészapuka vezetése mellett végigjártuk az ott lévő nagybányai képtárat, melyben olyan híres, magyar, illetve román festők munkáival találkozhattunk, mint például Thorma János vagy Rippl-Rónai József.
Nagybánya, ahogyan az nevéből is kitűnik bányászváros volt, mindazonáltal, hogy ez a vidék rendkívül gazdag ércekben, ásványokban. Annak idején, amikor még a bányászat virágkorát élte országunkban az éves arany és ezüsttermelés egyharmadát itt állították elő. Az 1502 darabos gyűjtemény 1989 óta látható a városban.
A múzeumok után elfogyasztottuk a Teleki házban finom vacsoránkat, melyet este a táncházban mozogtunk le, ami remekül sikeredett. A borongós, esős idő ellenére mindannyian jól éreztük magunkat, hiszen rengeteg új, érdekes dologgal találkozhattunk ezen a napon.
Harmadik nap
Partiumi kirándulásunk harmadik napján Máramarosszigetet és környékét látogattuk meg.
Reggel, miután kikecmeregtünk pihe-puha hálózsákjainkból és elfogyasztottuk ízletes reggelinket elindultunk hosszú, de csodálatos utunkra. Hatalmas erdőket és végeláthatatlan mezőket szeltünk át. Az erdők fáinak árnyékában a lehulló levelek esőjében kaptattunk fel a meredek szerpentineken. A jobbra-balra kanyargó utat apró hegyi falvak tarkították. Egyikükben, Deszén megálltunk és megcsodáltuk két gyönyörű fatemplomát. Az főúthoz közelebbi egy újépítésű, nagyon helyes kis épület, melynek karcsú tornyából kiváló kilátás nyílik a községre. Megcsodáltuk harangját és kicsiny külső karzatát, ám be nem sikerült jutnunk. A másik templom jóval magasabbról kémleli a falut és a hegyen átvezető utat. Évszázadok óta szolgál a falu spirituális közösségi házaként. A pici ortodox templom bástyaként őrzi a körülötte elterülő temetőben nyugvók békéjét. Egy helyi fiú vezetésével bepillantást nyerhettünk az épület belsejébe. A falakat régi festmények borítják a jó és rossz népek ábrázolásaival és a teremtéstörténet mozzanataival. Miután minden részletet megtekintettünk, visszasétáltunk a buszhoz.
Utunkat Máramarossziget felé vettük, ahol egy félkész és határozottan félelmetes ortodox templom előtt parkoltunk le, mely messziről hirdeti a városba érkezőknek az előző rendszer borzalmait. Megnéztük a máramarosszigeti börtönmúzeumot (román nevén: Sikhet Inchisoare si Museu), mely egy börtönből lett kialakítva, hogy bemutassa a kommunista rendszer működését, mindennapjait és hogy méltó emléket állítson áldozatainak. A múzeumban sajnos minden csak az ország hivatalos nyelvén van kiírva, sem angolul, sem magyarul nem jelennek meg információk a kiállítótermekben, ezért főleg a hangulat az, amit a látogató a hajdani börtönből magával visz. Betértünk a település református templomába, ahol rövid beszélgetést folytattunk a lelkész úrral a máramarosszigeti magyarok sorsáról.
Visszafelé megálltunk Szaploncán és megnéztük a környék nevezetességét, a vidám temetőt. Az itt levő sírokat egy helyi mester és annak tanítványa készítette, készíti. A fejfák mind kékre vannak festve és két kép van beléjük faragva. Az egyik a megboldogult hivatására, a másik a halálának körülményeire utal. Minden halálesethez tartozik egy irónikus román nyelvű történet is.
Hazafelé úton az egész busz szunyókált, mindenki elfáradt a mozgalmas nap során. Egy kiváló alkalom volt megismerni a környék történelmét és szokásait.
Negyedik nap
Az utolsó nap…
Reggelink után a buszba pattanva utunk a hegyek felé vezetett. Egy kis gyaloglás után beértünk az erdőbe, ahol is utunk a
Fekete-hegyi tó partjára vitt minket. A gyönyörű őszi napsütésben festői környezet tárult elénk, a hely teljesen a varázsa alá vont bennünket. Utunk során csapatunk kreatív tagjai kitűztek néhányunknak egy-két kreatív projektet, amelyek végrehajtására ez a festői környezet bizonyult a legmegfelelőbbnek. Így tanúi lehettünk egyik kedves csoporttársunk mosolyának, valamint egy 1 lejes puszta kézzel való széttépésének is…
S ha a tó látványa nem lett volna elég, a közelben lévő libegő egy még káprázatosabb vidék felé vitt fel bennünket: a Fekete-hegy csúcsáról, 1250 m magasról az egész környéket beláttuk. Lélegzetelállító látvány állt előttünk: a hegyvonulatok sora, a távolban úszó felhők, és azok közül kibukkanó napsugarak, a házak és apró templomtornyok sokasága… egyszerre volt valós és megfoghatatlan; s ahogy szemlélődtünk, a kábulat sodrásában mindannyian azt éreztük: itthon vagyunk.
Szállásunkra visszaérve vendéglátóink még egy utolsó sétára vitten minket Nagybánya belvárosába. Megtekinthettük a pénzverdét, ahol ma múzeum áll, a kis piacteret, a főteret,
a Szent István tornyot, valamint azt a házat, ahol Petőfi Sándor
és Szendrey Júlia a nászéjszakájukat töltötték; a városban
járva-kelve mindannyian azt érezhettük, hogy bár a város sok változáson ment keresztül az elmúlt idők során, de mintha a körülöttünk lévő falak, és kövek mind a történelemről, a régmúlt idők nagyjairól mesélnének…
Végül a buszba bepakolva, Teleki Sándor házától és Kedves Vendéglátóinktól elbúcsúzva hazafelé vettük irányunkat… de még előtte mi más koronázhatta volna meg partiumi látogatásunkat, mint egy finom mics ebéd! Így finomságokkal megtöltött hassal térhettünk vissza Miskolcra…
De remélem, nem csupán a gyomrunk volt tele, hanem lelkünk is, mely ezen út során, új, varázslatos, sokunk számára eddig felfedezetlen helyen járt, töltődött, gazdagodott – és általa Partium is most már nem csak névleg, de ténylegesen is szívünkben lakozó Hazánk részévé vált.
|
|
Máramarossziget – Kommunista diktatúra Múzeuma |
Fekete- hegyi libegő |
1956-os történelmi előadás és megemlékezés |
Szatmárnémeti – Püspöki palota |
Szaplonca – „Vidám” temető |
Szatmárnémeti – Petőfi Sándor és Szendrey |
Szatmárnémeti – Püspöki palota |
Koltó – Az a bizonyos bérci-tető |
Máramarossziget – Katolikus tempolom |
Koltó, Petőfi múzeum kertje