Önkéntes Akciónap május 20-án

Image Placeholder
30 máj
0

Önkéntes Akciónap május 20-án

A Család-, Esélyteremtési és Önkéntes Ház karolta fel a kezdeményezést, melynek keretén belül a forprofit, a nonprofit és az állami szektor munkatársait szeretnénk bevonni az önkéntes munkába. Korán reggel két csapat indult útnak: az egyik az ebéd előkészítését intézte az egyesületi otthonunkban, a másik a raktárnál készítette elő a felszereléseket és szállította a helyszínre. Az előrejelzés ellenére nagyon szép időnk volt, és talán ennek is köszönhető, hogy közel 70 fő önkéntes jött el. Sokan civilként csatlakoztak a kezdeményezéshez, többen az önkormányzat különböző osztályairól érkeztek, és voltak, akik különböző cégeket képviseltek. A résztvevőket több csapatra osztottuk: voltak akik gereblyéztek, voltak akik bozótot irtottak, voltak akik a sírköveket tárták fel és voltak, akik a sírköveket tisztították meg. Nagyon lelkes és hatékony volt a csapat. Pár fiatal még most is felfedezett újabb sírköveket távol a temetőtől, melyeket nem vettünk be a kataszterbe, magam is meglepődtem, hogy még újabb és újabb kövek kerülnek elő… A napot a 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület bemutatója és történelmi előadása zárta, majd egy finom babgulyással láttuk vendégül az önkénteseket.

Szép munka volt! Hajrá Miskolci polgárok! Köszönjük Nektek az önzetlenséget!

Kategória: