Közbiztonsági nappal zártuk a nyarat

6 szept
0

Közbiztonsági nappal zártuk a nyarat

A nyári szünet utolsó hétvégéjén még utoljára önfeledt szórakozási lehetőséget teremtett a kisiskolásoknak a Háromkő Egyesület.

A Jó a Jókain programsorozat keretében szombaton megrendezésre kerülő közbiztonsági napon a kicsik szórakozása mellett a nagyobbak is sok érdekes információval lettek gazdagabbak. A redészeti szakközépiskola, a MIÖR, és a Magyar Honvédség települt ki a lakótelep parkjába, hogy közelebb hozzák egymáshoz azokat akik aggódnak a saját,és a környezetük biztonságáért.

A rendörség sátrában az érdeklődők a drogok fajtáit, felismerésüket, a helyes bejelentés módját, a kényszerítő eszközök alkamazásának módját, és jogosságát ismerhették meg, valamint kerekasztal beszélgetések során megtudák hogy kerülhetik el az áldozattá vállást, hogyan figyeljenek környezetükre, és ha mégis megtörténik a baj, hogyan óvják meg a helyszínt a sikeres rendőri munka érdekében.

A Magyar Honvédség sátrában a rendszeresített fegyvereket, felszereléseket próbálhatták ki nem csak a gyerekek, hanem midnen érdeklődő, sőt, ha kedvet kaptak és érdeklődtek, akár a fegyveres szolgálat lehetőségéről is megtudtak mindent, hiszen a honvédség toborzási céllal is jelent volt a rendezvényen. Az itt elhangzott előadások során a Magyar Honvédség működésére kíváncsiak megtudhatták, hogy milyen feladatokat látnak el a katonák, külföldön, és akár itthon is, és hogy ez a helytállás milyen fontos azért, hogy a mindennapjainkban biztonságban élhessünk.

A MIÖR nem csak a szolgálatellátáshoz kapcsolatos technikai eszközökkel volt jelent, hanem négylábú szolgálati kutyákkal is, akik a közbiztonsági napon résztvevők legnagyobb örömére egy igen látványos és dinamikus bemutatót tartottak a SPIDER mentőcsoport közreműködésével. A látogatók részesei lehettek egy kutyás igazoltastásnak, elfogásnak, az elkövető üldözésének, és biztosításának.

A rendezvény ideje alatt a kilátogatók a 80-as éveket megelevenítő oldtimer buszt, és autókat is megismerhettek, valamint a lakótelep kialakulásáról, az ott élők demográfiai, és trásadalmi helyzetéről, tagolódásáról halgathattak előadásokat, valamint a 80-as évek népszerű televíziós kvízjátékaiban is részt vehettek.