2018-08-20: Aperitif
A 9:29-es IC-vel hagytuk el Borsod gyöngyszemét, Miskolcot.
A vonat több mint fél órás késéssel érkezett meg a Keletibe így egy kemény sprintet kellett nyomnunk a kettes metróhoz, hogy elérjük a Sárvár felé induló vonatunkat és így sajnos ki kellett maradnia a kebabozásnak. Bő 3 órával és egy vonatpótlóval később megérkeztünk Sárvárra, ahol rögtön megettünk összesen 3 pizzát (köszönjük Péter pót apu). A sárvári termálfürdőben csúszdáztunk, lipityókáztunk, ugráltunk és fürödtünk, amíg időnk engedte. Gércére busszal mentünk hisz tavaly ott hagytuk abba. A buszmegállóban egy néni örvendezve fogadta, hogy kéktúrázunk és az ő kis faluján, Káldon is áthaladunk. A helyi Mackó falusi közösségi központban diadalmaskodtunk a hazai erők felett csocsóban. Érdekes volt látni ahogy a különböző emberek mind ide tértek be aznap este. Családok, fiatalok, idősek, volt egy kissrác, aki egy kis elektromos Ford Rangerrel parkolt be a polgárőrséges biciklik mellé.
Az éjszakát az átellenben lévő vendégház udvarán töltjük. Mai napon csak egy laza városnéző sétát ejtettünk, hogy tartogassuk ERŐinket 😉 az előttünk álló megmérettetésre.

2018-08-21: Apu hazament 🙁
Az udvaron töltött éjszaka után „kipihenve" indultunk el az első igazi túranapra. 8:30 körül hagytuk el komótosan Gércét. Kezdetét vehette a sok aszfaltkoptatás. A nagy melegben kapkodni kellett a pacskert, hogy Petiapu elérje a buszát. Mai napon érintetük Rózsáskerti erdészházat és aHidegkúti vadászházat. Káldon egy néni ránkköszönt, majd mikor utolért és megtudta, hogy kéktúrázók vagyunk megajándékozott egy szatyornyi érett szilvával és almával. Grátiszba kaptunk kávét is. Ez a gesztus rendkívül meglepett, ugyanígy jól is esett. A helyi kocsmában pecsételtünk, újratöltöttük kulacsainkat. Káldról egy 11km-es túra várt még ránk Hosszúperesztegig és az ebédig. Itt megajándékoztuk magunkat egy-egy jégkrémmel és hűtött innivalókkal. A vacsorához szükségünk volt plusz vízre, de a közkút nem üzemelt így bekopogtunk a helyi polgárőrséghez, ahol egy nagyon kedves hölgy segítségével töltöttük fel készleteinket. Pecsételés után a nap utolsó etapja várt ránk a Szajki-tavakig. Megérkezés után fürödtünk, tábort vertünk, lemostuk a tóvizét egy közkút alatt és most nyújtás és egy kiadós vacsora után aludni készülünk függőágyainkban hisz a mai 30kmes túra után holnap is teljesíteni kell.
Mai tábori menü zacskósleves, és tortellini vagy lencsefőzelék, desszert pedig a kapott szilva.

2018-08-22: Egyenes, derékszög, egyenes
Táborbontás és egy kávé után kerekedtünk fel a mai utunkra. Tudtuk, hogy a következő 20kmen nem lesz víz, ezért feltankoltunk. A következő 15 kmt tökéletesen leírja a cím lapos, egyenes utak, de legalább az erdőben. Túránkat nem könnyítette meg, hogy kevés jelzés volt és ahol volt azok is láttak szebb napokat. Ezek némi fennakadást okoztak mert így elvesztegettünk akár 50 percet is.
Egy helyen elfogyott a fehér festék és csak a kék csíkok voltak a fákra mázolva. Életünk egyik kritikus 15km e után megérkeztünk Ötvös közelébe, ahol visszanyertük energiánkat.
A következő faluig, Kisvásárhelyig másfél óra gyalogtúra vezetett már vegyesebb terepen. Itt a Kék túra vendégháznál újratöltöttük kulacsainkat. Innen egyenesen Sümegnek vettük az irányt, ami a mai végállomás. Pecsételés után Az egyetlen nyitva tartó pékségben vett mindenki egy-egy kenyeret vacsorára, hisz túl fáradtak voltunk tüzet rakni. Egy kék közkút szolgáltatásait újra igénybe vettük és elindultunk éjszakai táborhelyet nézni. Mivel függőágyazásra alkalmas fát nem találtunk így az első estéhez hasonlóan ponyváinkon alszunk. Holnap, ha minden jól megy 7, fél nyolc körül el tudunk indulni hisz az lesz a leghosszabb nap.

2018-08-23: A legkeményebb nap
Mondhatjuk, hogy a kelő nappal keltünk mi is és néztük ahogy a sümegi várat megfesti a pirkadat első aranysárga. Végül egy egész nyugis reggel lett ebből is, bár felpörögtünk a pakolással, mikor megjelent egy pásztorsrác a kecskéivel a legelőn. Kb. időben el tudtunk indulni, és a tegnapival ellentétben egy változatos szakasz várt ránk.
Az első etap egy 6km es bemelegítés volt, amit egyhuzamban le is toltunk fél órát javítva a szintidőn. Itt pecsételés után a Sarvaly forrásnál pihentünk egy kicsit. Ez volt az első természetes víznyerőhely utunk során. Ez után egy 15km es útszakasz következett Zalaszántóig. Végre rendesen erdőben, rendesen keskeny túraútvonalakon, nem aszfalton. A Tátika várromig vezetett egy igazi kaptató is aminek nagyon örültünk a sok sík terep után. Lefelé egy káprázatos, már-már kapitális agancskoronájú szarvassal is találkoztunk. Itt is jó tempóban jöttünk egy darabig, de a Sztúpánál több mint másfél órás ebédszünetet tartottunk. A hely egzotikussága és füstölők illata rabul ejtett. Gyönyörű a Sztúpa és a környéke is. Valószínűleg nem utoljára jártunk itt.
Zalaszántón fagyiztunk-söröztünk egyet és mivel nem találtunk közkutat az önkormányzat kerti csapjából töltöttünk vizet. (Valahogy minden alkalommal egyre nehezebbnek érződik a hátizsák akárhányszor ezt tesszük.) De menni kellett tovább hisz több mint 15 km volt még hátra a napból. Rezi felé megint találkoztunk egy kaptatóval, ami még hosszabb, még meredekebb volt, mint az előző. Nem egy szuszogó, de közel volt hozzá. Egy hosszú lejtő után kiértünk a földek közé, ahol rendesen ránk ijesztett egy vihar igencsak közelinek tűnő felhője. Volt itt minden dörgés, villámlás, szél, de hál Istennek elkerült minket az eső és Rezire már megint nyugodt körülmények között értünk. Egy kis kavarodást okozott, hogy a helyiek sem igazán tudták hol a pecsételő, de végül megtaláltuk hol máshol, hát a kocsma falán.
Innen 10km volt hátra Hévízig.Matyi és Eszter már nem jött velünk, ők busszal mentek, de megígérték, hogy még visszajönnek és bepótolják a kimaradt szakaszt. A Gyöngyösi csárdáig ketten tettük meg az utat Attilával. Megint rendkívül jó időt futva a szép, rendezett szőlők és földek között. A csárdánál pecsételés után nem késlekedtünk sokat, haladni kellett. Megsimogattuk egy kedves osztrák házaspár kutyáját, és beszélgetve, jó hangulatban folytattuk a túrát. Egy rossz állapotú jelzés és mellkasig érő gaz kombinációnak köszönhetően egy 7-800 m es szakaszon nem a kéken jöttünk, így kihagynunk az Árpád kori templomot ami pedig érdekesnek ígérkezett. Egregyre beérve megcsapta orrunkat a német és osztrák nyugdíjasokra szakosodott éttermek tömény, csábító illata, mely csapdaként ült meg a völgy fülledt nyáresti levegőjében. Megszaporáztuk lépteinket hisz ott lebegett szemünk előtt a saját vacsoránk képe is. Hévízen pecsételtünk és igyekeztünk a megbeszélt táborhelyre. Gondoltuk Matyiék már gyűjtenek fát, esetleg meg is gyújtják mire odaérünk, de azt kellett konstatáltalanunk, hogy késett a buszuk és így nem érték el a csatlakozást így mikor mi már fürdeni szerettünk volna ők még csak Keszthelyen szálltak fel a hévízi buszra. Végül minden megoldódott és tudtunk egyet úszni a világhírű tó levezetőcsatornájának kristálytiszta, nappali fényben kissé kékes, türkiszes és ráadásul még mindig langyos vizében. Frissítő úszás volt ez a hosszú túra után. A holdfényben megcsillanó gőz pazar látványa békítette meg lelkünket, hogy megérte ezt a napot is végigcsinálni. Találtunk száraz fát, amivel tüzet tudtunk gyújtani lángjainál pedig meg tudtuk főzni vacsoránkat. Részben lustaságból részben kényszerből megint ponyvákon alszunk az utolsó 6-7 km előtti utolsó éjszaka.
2018-08-24: The Final Day
Hát ez is eljött, az utolsó nap. Ma az ébresztőnkről a reggel 5:30-ra fürdeni jövő külföldi turisták gondoskodtak. Most Matyi volt, aki noszogatta a csapatot. Gyors reggeli és összepakolás után még visszamentünk Hévízre. Az én hibámból kicsit nagyobb kört tettünk, mint, amit kellett volna, de találtunk egy Coopot, ahol bevásároltunk frissítőkből. Gyors, de nem feszített tempóban haladtunk Keszthely felé a bicikliúton. A Balaton második legnagyobb városából idén nem láttunk túl sokat, mert szerettünk volna fürdeni mielőtt hazaindulunk. Így csak körbesétáltuk a kastélyt, majd végig a sétálóutcán a vasútállomásig, ahol füzetünkbe nyomtuk a szakasz utolsó pecsétjét. Fürdésre a városi strandon került sor. Hazafelé a vonaton mindenki aludt valamennyit. A déliben ettünk egy friss gyrost pitában, ami elmondhatatlan gasztronómiai élményvolt egy hét zacskósleves és hideg zabkása után. A hazaút többi része zökkenőmentesen telt leszámítva, hogy a metróra nem tudtunk egyből felszállni egy leszakadt plakát miatt.
Csodás hét volt és új élményekkel telve mentünk haza készülni a következő kéktúránkra, ami valószínűleg a mátrai szakasz befejezése lesz.