Egy százéves szakácskönyv története I. rész

5 márc
0

Egy százéves szakácskönyv története I. rész

Dennis Engellel készítettünk interjút a helyi borokat és gasztronómiát népszerűsítő Eszem-iszom sorozatunk folytatásaként. Dennis nemrég költözött a Jókai városrészbe és büszke tulajdonosa egy százéves szakácskönyvnek. De először nézzük, hogyan került Miskolcra San Diegoból.

Az ismeretségünk már hosszú időre nyúlik vissza: körülbelül 2003 környékén érkeztél Miskolcra, és már akkor is az egyetemen dolgoztál idegennyelvi lektorként. Ha jól tudom nem is olyan rég költöztél a Jókai utcára. Külföldiként biztos sokan megkérdezik: Miért pont Miskolc? Én most azt is megkérdezem, miért pont a Jókai?

Igen, nem régen 2019 szeptemberében költöztem a Jókaira. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a lakást már korábban megvettem, még 2017 júliusában. A felújítás kicsit hosszúra nyúlt. Régóta húzódott például, hogy a villanyórám a lakásból kikerüljön a külső falra. Most már készen van, de küzdöttem vele másfél évet. Most nagyon örülök, hogy sikerült végre. Hogy miért Miskolc? 1990-ben nagy váltás volt Közép- és Kelet-Európában: lehullott a vasfüggöny és hirtelen nagy igény támadt angol tanárokra az orosz nyelv helyett. Ekkor San Diegoban éltem, már a kezemben volt egy diploma filozófiából, ami nem igazán praktikus, és amivel végül sohasem dolgoztam. Emlékszem valaki akkor azt mondta nekem, ha most visszamész az egyetemre egy gyors tréning után szerezhetsz egy angol tanári diplomát, amivel taníthatsz külföldieket. Azt gondoltam magamban: ha itt és most nem csinálom meg az angol diplomát, akkor öreg koromban mondhatom magamnak: Miért nem csináltad? Miért nem csináltad, amikor fiatalabb voltál? Egy raktárban dolgoztam és tudtam, hogy ha idős leszek, ilyen munkát már nem végezhetek, szemben egy szellemi foglalkozással. Így szereztem meg az angol, mint idegen nyelv bizonyítványt.

Azt, hogy magyar nyelvterületre, mégpedig Erdélybe szeretnék menni, már az egyetem megkezdése előtt eldöntöttem. Ennek egyik oka, hogy keleti ortodox hívőként, olyan helyet kerestem, ahol gyakorolhatom a vallásom. Tudtam, hogy Romániában a többségi vallás a keleti ortodox. Meg akartam tudni milyen az élet egy ortodox országban. Az ország választásakor a másik ok a család, a származásom volt.

Ezen a képen is látható a nagymamám Gizella, aki Halásziban, Mosonmagyaróvár mellett született. Mellette áll a férje, vagyis a nagyapám, aki segesvári szász volt. Mindketten Magyarországról utaztak Amerikába, és ott találkoztak, majd házasodtak össze. A külföldre utazásának egyik oka az első férjének halála volt. Úgy gondolom, hogy nekem a vallási közösségem és a családi származásom segített alkalmazkodnom.

Az én nagyapám segesvári szász volt.

Hogy kerültél mégis Miskolcra? Úgy sejtem nem véletlen, hogy pont az ortodox templom szomszédságában laksz.

1996-ban mentem Erdélybe, Kézdivásárhelyre, ahol aztán sokáig maradtam, összesen hét évig, mert minden évben amikor megkérdezték, hogy maradok-e következő évre is, én igent mondtam. 5-12 osztályosokat tanítottam a líceumban (ott így nevezik a középiskolát). A hatodik év után azt gondoltam, hogy nem tudok tovább ilyen gyerekeket tanítani. Amikor kamaszkorba érnek, olyan hülyeségeket csinálnak! Mondtam is magamnak: „Eddig, eddig vagyok!” (fölfele mutat). Olyan helyet kerestem, ahol érettebbek a diákjaim, és úgy gondoltam az egyetem jó lesz nekem. Akkor már tudtam, hogy Miskolcon van ortodox templom. Így költöztem Miskolcra és pár év eltelte után a Jókai utcára, az ortodox templom szomszédságába.

Történt még egy érdekes eset nemrégiben: a Semmelweis Kórházban voltam és jött felém három fiatal hölgy fehérben. „Hello Dennis Engel!” – köszöntött az egyik. Jól esett, hogy egy szép fiatal hölgy rám köszönt. Azt mondta látott már máskor is és a szakáll ellenére is megismer. Hamarosan kiderült, hogy a tanítványom volt Kézdivásárhelyen. Néhány ottani volt tanítványommal még tartom a kapcsolatot Facebookon keresztül, amit pozitívumnak tartok.

A cikk második részét a száz éves recept gyűjteménnyel folytatjuk.

Címkék:
Kategória: