Önkéntes akció 2016. november 26-án

kepmost_joHétköznapokra tervezett többszöri sikertelen akció után november utolsó szombati napjára szerveztük az idei év utolsó nagyszabású munkáját. Ahhoz képest, hogy csütörtökön és pénteken esett az eső szombat reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk. Tíz órára hirdettük meg a találkozót, több iskolába is kiküldtük a közösségi szolgálat lehetőségét, végül a Kandó, Ferenczy és az Andrássy iskolákból érkeztek diákok. Rövid eligazítás után nekifogtunk a gereblyézésnek, mást nem is terveztünk, hiszen így ősz végén ez a legfontosabb teendő.

 

 

kepmost_1

 

Naívan szt hittem, hogy bő egy óra alatt végzünk, hiszen “csak” gereblyézni kell, de hiába voltunk sokan, és hiába jutott mindenkinek felszerelés akkor a terület és olyan mennyiségű levél hullott le a gesztenye fákról, hogy a déli harangszónál magam állítottam le a munkát.

 

 

 

Az alábbi képen jól látszik, hogy voltak olyan területek, ahol az avar eltakarítása után csak puszta föld volt, itt már jövőre szép fű fog nőni.

kepmost_2

Az önkéntesek éhségét csokis croissan-nal csillapítottuk, akiknek ott helyben le is igazoltuk az önkéntes óráikat. Ezúton is köszönjük a résztvevő diákok munkáját, mely csak elsőre tűnt könnyű feladatnak. Jövő héten hétköznap még mi pár alkalommal kiszaladunk, hogy az utolsó simításokat befejezzük, de összességében elégedettek vagyunk a ma elvégzett munkával. A lenti kép önmagáért beszél.

kepmost_3

 

 

Adó 1%

Kérjük adója 1%-val támogassa szervezetünk működését!

Adószám: 18443947-1-05

Tehetségpont

Amennyiben a Tehetségpont hálózatról szeretne többet megtudni, látogasson a tehetseg.hu oldalra, az alábbi képre kattintva: