2010 – Létrás

2010 – Létrás

Aki nem tudná, azoknak mondom, hogy Létráson volt az idei (2010) téli portya.

Az indulás egész jól sikerült, nem késtük le a buszt sem. Három „külsős” tartott velünk:  Anna barátja Attila,aki egy kissé különc, de hát mit várnánk tőle, hisz Anna barátja. Áka egyik barátja Hunor, (együtt nyomják a többi lelkész tanonccal a nagy egyetemi IHB bulikat) aki rendesen, túrához öltözve jelent meg ( szövetkabátban = látszik, hogy pesti) és persze ott volt még Béla, aki egy igazi táborozó és persze ehhez hozzá tartoztak az általános felszerelések, például a gurulós bőrönd.
És persze jött a sok kis újonc.
Na de, hogy a portyáról is essen végre szó. Mint említettem felszálltunk a buszra, majd mily meglepő le is szálltunk róla a Lillafüredi kisvasút végállomásánál. Mire mindenki elvégezte szükségleteit Bori meg is gazdagodott. Kisebb – nagyobb akadályokon átjutva elértük a BNP kutatóházat, ahol egy NAGY meglepetés fogadott minket, ugyanis amint beléptünk rájöttünk, hogy egy helyiségből áll a szoba. 16 (emeletes) ágyon kellett osztoznunk nem 21-en, de ez is csak azt bizonyította, hogy testvériesen  tudunk osztozkodni. Második nap eljött a barlangászat ideje, amire mindenki várt. Undorító, sáros overált húztunk magunkra és kaptunk menő sisakot is. A barlangban jó meleg volt. Bár koboldokkal és manókkal nem találkoztunk, (bocsi Niki) összefutottunk a barlang lakóival a cuki denevérekkel. Mindenütt ott csüngtek, de mi ügyesen kikerültük őket, kivéve persze Annát aki levert egyet a fenekével. Ezenkívül mindenki élvezte a barlangászást és a kis újoncaink is nagyon jól helytálltak.
Az utolsó napot főként a számháború tette ki. A számháború nagyon jó volt, annak ellenére, hogy rengeteget veszekedtünk és hogy Edina szerint mindenki csalt aki épp nem az ő csapatában volt, de ez már mellékes. Ezenkívül már csak a kaját említeném ami jó volt. Egész szervezettek voltunk ahhoz képest, hogy mindenki vagy sokat vagy keveset hozott a neki kiszabott ételből, így maradt még 3 napra elegendő.
Összevetve egy emlékezetes tábor volt. (azért az idén valami lány válasszon szállást :D)
Az újabb csapattáborig tartalékoljátok az energiátokat, mert ott majd kegyetlenül le kell aláznunk minden csapatot (itt főleg a jezsusokat értem)
addig is JÓ MUNKÁT és LÉGY RÉSEN!!!
Csonka Orsolya
Tel2010.1 Tel2010 Tel2010.5 Tel2010.4 Tel2010.2 Tel2010.3