Meglepő fordulat: sosemvolt munka.

Image Placeholder
28 máj
0

Meglepő fordulat: sosemvolt munka.

Május 18, ismét cseng a telefonom, egyeztetésre hívtak másnapra az Önkormányzat temetőgondozásért felelős vezetőjével. Másnap, vagyis egy nappal a nagyszabású programunk előtt egy nappal történt a megbeszélés, mely alapvetően arról szólt, hogy az Miskolc MJ Város Önkormányzata megpályázta és nyert is pénzt a négy miskolci I. Világháborús katonai temető rendbetételére. Ezek jellemzően olyan kiadások, melyek óriási pénzt emésztenek fel: a terület körbekerítése, út készítés, emlékmű állítás, szétmállott sírkövek cseréje, stb. Nagyon örültem a hírnek, hiszen éppen azokra a feladatokra nyert pénzt a város, amiket mi magunk is meg szerettünk volna valósítani, de forrás hiányában csak ábránd volt. Szó szót követett, érdeklődtem mi hol tudunk bekapcsolódni a projektbe, stb. amikor is kiderült, hogy igazából a temetőt a temetőgondozás emberei hozták rendbe, és tartották eddig is karban. Mondanom sem kell, hogy majd’ lefordultam a székről. Arra a kérdésemre, hogy milyen sírkataszterrel dolgoztak, hiszen mi írtuk össze a sírokat, ami nélkül a pályázatot be sem tudták volna adni, habozás nélkül mondta a szemembe a temetőgondozásért felelős divízió vezetője, hogy személyesen ment ki még a ’90-es években a temetőbe és számolták össze a sírokat. Mire én, hogy ez lehetetlen, hiszen mi magunk kapartuk ki a föld alól a sírköveket, addig a föld alatt voltak, és addig senki sem tudta pontosan még azt sem, hogy hol is van az ún. I. Világháborús szalagtemető határa. Elég feldúltan jöttem el a megbeszélésről, hiszen ilyen méltatlan módon a még talán senki sem hazudtolta meg velem szemben a valóságot. Gyorsan körbeküldtem az elmúlt 13 év munkájába bekapcsolódó embereknek a történteket, és mindenki egy emberként állt ki, ha kell tanúskodik az igazságról. Még jó hogy minden egyes apró lépésről van fotó dokumentációnk. A legszomorúbb az egészben az, hogy számítottam egy hasonló helyzetre, ezért is állítottuk annak idején a temetőben azt a kopjafát, amin a munkálatok kezdetét is feltüntettük. Már akkor éreztük, hogy ha egyszer majd a terület újból szép és rendezett lesz, akkor többen is magukénak akarják majd az elvégzett munka eredményét. Azt a munkát, amit kb 1400 önkéntes kb 4000 munkaórával hozott rendbe. Gyorsan össze is állítottunk egy 20 oldalas  szakmai beszámolót fotókkal illusztrálva, amit elküldünk az illetékeseknek. Folytatás következik…

Kategória: