Transznacionális együttműködés

Még néhány tanulság

A legutóbbi bejegyzésben beszámoltunk arról, hogy milyen következtetésre jutottunk a fiatalok elvándorlásának kérdéséről. A megtartott fókuszcsoportos beszélgetések során hangsúlyos volt a generációk közötti különbség az adott témában, hiszen máshogy gondolkodik egy X, Y vagy Z generációs. Néhány további tanulságot szeretnénk kiemelni a megtartott eszmecseréről.
A kivándorlás tekintetében eltérő nehézségekbe ütköznek a különböző generációk, például egy X generációs rendelkezik valamennyi induló tőkével, ellentétben egy Z generációssal. A pénz kérdése mellett az idegennyelvi és a számítógépes ismereteik alacsonyabb szintűek, valamint kevésbé rugalmasak is.
Fontos megállapítássá vált, hogy a ciklikus mobilitás is egyre gyakoribb. A nők is aktív vándorlók lettek, érdeklődőbbek más kultúrák iránt. Több kutatás szerint több nő él külföldön, mint férfi. A munkához való hozzáállás, a bérigények megváltoztak, kitolódott a gyermekvállalás.
A beszélgetések interaktívak voltak, így mindenki szóhoz jutott. Bízunk benne, hogy még több ilyen sikeres beszélgetésről tudunk beszámolni, amit szívesen megteszünk! Így arra kérünk, hogy nézz vissza később!

A helyi kötődések erősítése

Az elmúlt napokban a külföldi műhelymunkák mellett négy workshopot is tartottunk. A beszélgetések során a fiatalok elvándorlásának okairól, illetve a megye ifjúságmegtartó képességének erősítéséről volt szó. A workshopokon a fiatalok elvándorlásának indokaként leggyakrabban a gazdasági, munkaerőpiaci jellemzők kerültek megemlítésre, valamint egy-egy település, térség ifjúságmegtartó képességéről eset szó. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a fiatalok elvándorlásra vonatkozó egyéni döntései esetében a legfőbb visszatartó erőt egyértelműen a párkapcsolati, családi baráti kapcsolatok jelentik, valamint a generációs előnyök (például a teljesség igénye nélkül: egészség, innovációs hajlandóság, nyelvtudás, IKT eszközök alkalmazása), amelyeket a fiatal korosztályok hordoznak.
A beszélgetéseken vendégül láttuk az egri Eszterházy Károly Egyetem és az Egri Norma Alapítvány témával foglalkozó kutatóit is. Legközelebb újabb információkkal jelentkezünk, nézz vissza később!

Helyzetjelentés Nagyváradról

Kétnapos nagyváradi tartózkodásunk alatt sok élménnyel gazdagodtunk. Egyrészt megtudtuk a helyiek, többségében fiatalok véleményét saját helyzetükkel kapcsolatban, valamint megismertük kicsit behatóbban a mai Nagyváradot, amely az elmúlt pár esztendőben nagy fejlődésen ment át.
A műhelymunkát 2018. október 27-én tartottuk meg. A mobilitás fontosságát és hasznosságát emelhetjük ki az egyik legfontosabb gondolatnak, amely megfogalmazódott a műhelymunka során. Ezalatt érthetjük a fiatalok, a nők esetében mind a fizikai értelemben való mozdulást, mind pedig a fejlesztésekkel, innovációkkal létrejövő változást.
A helyiek számos élményüket elmesélték, hogy náluk hogyan működnek a ”dolgok”, amivel mi is közelebb éreztük magunkat az itt élőkhöz.
A műhelymunkát követően egy kötetlen beszélgetésben tovább erősítettük a kapcsolatainkat és kifejeztük a jövőbeli együttműködési igényünket.
Hamarosan újabb bejegyzéssel jövünk, nézz vissza később!

Műhelymunka Rozsnyón

2018. október 25-én tartottuk meg Rozsnyón a felvidéki partnereinkkel a korábban már említett műhelymunkánkat. A két partnerünk (a Gömör Ifjúsági Társaság és a Fundament Polgári Társulás) gondoskodott arról, hogy a velük kapcsolatban álló, más civil szervezetek is részt vegyenek az alkalmon. Az egyesületek tagjaival és a megjelent érdeklődőkkel egy jó hangulatú műhelymunkát valósítottunk meg. A közösségből több hozzászólás is érkezett, amelyekkel tovább gazdagítottuk a jó gyakorlatainkat, valamint a pályázat kutatásának átbeszélésével a résztvevők is teljes képet kaptak céljainkról. Ezen az alkalmon a felvidéki fiatalok helyzetét és a gazdasági lehetőségeket beszéltük mélyrehatóbban át.
Néhány nap múlva Romániába látogatunk, ahol hasonló beszélgetést fogunk tartani, nézz vissza később!

Mindjárt indulunk!

Az előző három bejegyzésben az együttműködő partnereinket mutattuk be, hogy az érdeklődők tisztában lehessenek vele, hogy mindegyik szervezet milyen értékes munkát végez. Az őszi műhelymunkáinkon a főszerep a külföldi tapasztalatok cseréjére irányul. Arra keressük a választ, hogy a törvényi háttér megismerése, jó gyakorlatok hogyan segíthetik elő az ifjúságügy, a nőügy és a kisvállalkozások terén a fejlődési lehetőségeket. Mindegyik műhelymunka során a helyi viszonyokat és sajátosságokat igyekszünk feltérképzeni és a megismert jó gyakorlatokat összegyűjteni. Ezen törekvéseinkkel a NETTY – Tapasztalati tanulás és jó gyakorlatok fejlesztése című pályázat nagy kutatását kívánjuk előkészíteni. A szakmai munkára készen állunk, így legközelebb a szlovákiai esemény beszámolójával fogunk jelentkezni, így kérünk nézz vissza később!

Romániai partnereink

Második őszi műhelymunkánkat Romániában valósítjuk meg. Ebben a bejegyzésben a partiumi és erdélyi együttműködő szervezeteket fogjuk röviden bemutatni.
A Nagyváradon működő Interkulturális Közösségek Egyesülete 2008-ban alakult fiatalok kezdeményezésére azzal a céllal, hogy jobbá tegyék a környezetüket. Az elmúlt években számos pályázattal foglalkoztak, legfőképpen ifjúsági projekteket valósítottak meg. Részt vesznek az Európai Unió ifjúsági programjának, az Erasmus+ programnak a megvalósításában is, hogy lehetővé tegyék a kultúrák közötti közösségek kialakítását.
A másik partnerünk a Madéfalván székhellyel működő Asociatia pentru Cercetasii din Ciuc egyesület. A szervezet célja, a helyi gazdaság-társadalom-környezet fejlesztése révén egy gyarapodó és saját helyzetével elégedett közösség jöjjön létre. A kitűzött célok eléréséhez különböző pályázatokkal segítik a helyi települések fejlődését együttműködve az Európai Unióval is.
Az együttműködést mind a négy partnerünkkel szerződéssel erősítettünk meg, a további részletekért pedig nézz vissza később!

Felvidéki partnereinkről

Idén ősszel két helyre látogatunk el tanulmányútjaink során. Az előző bejegyzésben a felvidéki partnereink közül mutattuk be egyet, most pedig a Fundament Polgári Társulásé a főszerep.
A húsz éve működő rimaszombati szervezet számos projektet valósított meg. A teljesség igénye nélkül lássunk néhányat: a régió társadalmi és gazdasági tőkéjének növelése céljából a helyi civileket, intézményeket és önkormányzatokat támogató mechanizmusokat működtet. A társulás segít fejlesztési stratégiák kidolgozásában az egyes településéken, kistérségekben, a járásban és a régióban. A szervezet célja tehát nem más, minthogy helyi társadalmi szervezetek, csoportok és egyének érdekeinek képviseletét ellássa. A két felvidéki partner értékes munkája ösztönzött bennünket arra, hogy közösen valósítsunk meg szakmai együttgondolkodást. A másik úticéllal, az ottani partnerekkel a következő bejegyzésekben részletesen foglalkozunk, valamint később (röviden) beszámolunk a műhelymunkák eredményeiről is. Nézz vissza később!

Őszi műhelymunkáink

Októberben mozgalmas lesz az életünk, előttünk áll két fontos utazás. Mi már nagyon várjuk! Hogy miért? Mert négy határon túli partnerünkkel közösen tudunk majd gondolkodni.
Először Felvidékre látogatunk el Rozsnyóra (szlovákul Roznava), ahol a Gömör Ifjúsági Társaság (GIT), illetve a Fundament Polgári Társulás tagjaival fogunk találkozni. A GIT szervezete 1999-ben alakult azzal a céllal, hogy a Rozsnyón és környékén élő magyar diákok és fiatalok érdekképviselete legyen, szervezzen számukra különféle szabadidős programokat, a magyar nyelvű művelődési tevékenységet fejlessze, valamint a gömöri régió népszerűsítésében vállaljon szerepet. A szervezet megalakulása óta számtalan kisebb-nagyobb tevékenységet valósított meg: létrehozott egy nonprofit szolgáltató egységet, kiadványokat jelentetett meg, kulturális programokat, előadásokat, táborokat, fesztivált szervezett, túravezető szolgálatot alapított. Munkájuk során együttműködnek szinte valamennyi régióbeli civil szervezettel, a környékbéli települések önkormányzataival, iskoláival, intézményeivel, vállalkozókkal, a sajtó helyi és országos képviselőivel.
A Fundament Polgári Társulásról bővebben a következő bejegyzésben írunk, nézz vissza később!

Második napunk Győrben

Második napunk Győrben: a reggelt a tegnapi program során (a helyi Új Nemzedék Központban, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Információs Centrumban) szerzett élmények, tapasztaltok feldolgozására szántuk. Majd felkészültünk, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés tagjaival találkozzunk. Ez a programrész (is) nagyon jó hangulatban telt. A városban folyó aktív munka mellett a fiatalokról, az idősekről, a családokról, a sportolni vágyókról és a város reménységeiről sem feledkeznek meg. A felsorolás nem teljes, még hosszan lehetne folytatni. A beszélgetés során a helyi vezetők elmondták, hogy milyen jó gyakorlatokat valósítanak meg Győr városában. A folytatásban a megyei szintű kapcsolódások, a programok szervezése, a közös gondolkodás fontossága volt a téma.
A nap végén a résztvevőkkel értékeltük az elhangzottakat és közösen jutottunk arra, hogy ismét egytartalmas napon vagyunk túl. A folytatásért nézz vissza később!

Győben: első nap

Új élményekkel gazdagodtunk a győri utazás során. Számos jó embert és jó gondolatot ismertünk meg. A helyi Új Nemzedék Központ látogatásával kezdtük meg hivatalos programunkat, ahol a győri fiatalok lehetőségeivel, a helyi iroda működési gyakorlatával foglalkoztunk.
A nap későbbi, délutáni részében a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Információs Centrumba látogattunk el, ahol a centrum munkatársai mutatták be a Kisalföld Vállalkozásfejlesztési Alapítvány működtetésében üzemelő, de az országos Civil Információs Centrum hálózatába tartozó irodát. Megtudtuk, hogy itt is nagy szerepet szánnak a civil szervezetek szolgáltatásainak ellátásának a szakemberek: most is díjmentesen lehet részt venni egy tanácsadáson, valamint képzéseket, különféle pályázati tájékoztatókat szerveznek az érdeklődő képviselőknek. A következő bejegyzésben tovább folytatjuk a győri kalandjainkat, nézz vissza később!

Adó 1%

Kérjük adója 1%-val támogassa szervezetünk működését!

Adószám: 18443947-1-05

Tehetségpont

Amennyiben a Tehetségpont hálózatról szeretne többet megtudni, látogasson a tehetseg.hu oldalra, az alábbi képre kattintva: