Akciónap október 14-én

Image Placeholder
14 okt
0

Akciónap október 14-én

Gyönyörű szép őszi időre ébredtünk az idei év feltehetően utolsó I. Világháborús önkéntes napunk során. A hetekkel korábban beharangozott programra több iskolából is jelentkeztek: Bláthy, Baross, Hermann képviseltette magát. Gyülekező a Petőfi téren volt, onnan közösen mentünk a tetemvári helyszínre. A résztvevők közül még szinte senki sem volt korábban a programunkon, így minden információ új volt számunkra

Miskolc MJ Város Önkormányzata pályázati forrásból fel kívánja újítani a miskolci I. Világháborús temetőket, ezért a nap során a még fel nem tárt katona neveket igyekeztünk összegyűjteni, hogy a későbbi levéltári kutatásokhoz minél több adatunk legyen meg. A sírkövek egy része tökéletesen olvasható: vallás, név, rang, születési év, halálozás dátuma és a sírkő száma olvasható rajta. A kövek egy része már csak részben olvasható és van jópár sírkő, amin semmilyen adat nem látható. Ez utóbbiakat igyekeztünk krétával, szénnel láthatóvá tenni, voltak diákok, akik lefotózták az olvashatatlan felületet, és szerkesztő programmal különböző kontraszt beállításokkal igyekeztek láthatóvá tenni a számokat és betűket, ezen kívül sok korábban rosszul felvitt adatot is korrigáltunk. Az önkénteseket 3-4 fős csoportokba osztva tártuk fel a hiányzó adatokat, minden csoport kapott kinyomtatott katasztert és felszerelést, amire csak szükségük lehetett. Elkezdtük a sírkövek egyenkénti lefotózását is, melyet később feltöltünk a honlapunkra.

A nap végén szokásunkhoz híven ebéddel láttunk vendégül az önkénteseket, majd a Tízes honvéd Egyesület bemutatót tartott a korabeli egyenruhákból és felszerelésekből.

Köszönjük a résztvevők áldozatos munkáját!

Kategória: