2017 – Kolozsvár

2017 – Kolozsvár

Hosszas előkészítés és egy korábbi sikertelen pályázat után 2017. február 2-5 között szerveztük meg azt az emlékutat, mely a Gulágra elhurcolt honfitársainknak állított emléket.  A részvétel lehetőségét az egyesületünk tagjai, illetve a velünk kapcsolatban álló szervezetek közt hirdettük meg, gyakorlatilag heteken belül betelt az ötven fős busz. A résztvevői kör vegyes képet mutatott: fiatal párok, középkorú családok, a téma iránt érdeklődő amatőr történészek, és teljesen laikusok vettek részt az akción.
Mit érdemes tudni a Gulág és Gupvi eseményeiről? Az 1944 őszi frontátvonulás mérhetetlen szenvedéseket hozott Erdély lakosságára, annak nemzetiségi hovatartozásától függetlenül. Az ekkor Románia és Magyarország között megosztott régió magyar és német lakossága azonban a többi nemzetiséghez képest még inkább ki volt szolgáltatva az előrenyomuló hadseregek önkényének. A magyar és német civilek nagyarányú foglyul ejtése Erdélyben két nagyobb hullámban ment végbe: először 1944. szeptember-októberében, a frontátvonulást közvetlenül követően, magyar fiúkat és férfiakat hurcoltak el, majd néhány hónappal később, 1945 januárjában, Észak-Erdély és a kelet-magyarországi részek elfoglalása után, a bánsági, partiumi és erdélyi német polgári lakosságot deportálták.
A Vörös Hadsereg előrenyomulása során előbb 1944. szeptemberében Háromszéken és a Csíki-medencében kb. 3000 civil magyar fiút és férfit gyűjtöttek össze és hurcoltak el, mint hadifoglyot. Ezt követően, a szovjet csapatok továbbhaladásával, a Maros völgyében újabb kb. 4000 magyar civil fiú és férfi esett szovjet fogságba, elsősorban Szalárd térségében a Maros-áttörésnél, illetve a Görgényüvegcsűr körzetében vívott feltartóztató harcok következtében.
Az első, szervezett akció keretében végrehajtott, masszív elhurcolások azonban nem itt, hanem a tordai csatát követően, Tordán és Kolozsváron következtek be, 1944. október 6 és 15-e között.  1944. október 6-án Torda, majd október 11-én Kolozsvár is a nyugat felé előrenyomuló Vörös Hadsereg birtokába került. A szovjet katonák több ezer magyar civil férfit, sőt több esetben serdülőkorú fiút hurcoltak el mindkét városból többéves kényszermunkára a Szovjetunióba. Csak Tordáról, egyes források szerint, több mint 700, a környékbeli falvakból (Aranyosegerbegy, Tordaszentmihály, Aranyospolyán, Bágyon, Kövend, Tordatúr stb.) pedig újabb több száz magyar fiút és férfit hurcoltak el. A legnagyobb méretű foglyulejtésekre egész Erdélyben azonban Kolozsváron került sor, ahol 5000 civil magyar embert érintett ez az akció. A várost övező falvakból (Pusztacsán, Ajton, Kolozs, Györgyfalva, Kisbács stb.) pedig újabb majdnem 1000 magyar férfit hurcoltak el.
A négy nap alatt Murádin János, a Sapientia Egyetem kancellárja, illetve Szeredai Norbert Phd. hallgató, cserkészvezető volt a kísérőnk, akik részletesen bemutatták nekünk a történelmi helyszíneket, eseményeket.
Az alábbi városrészeket jártuk be:
  • Pata utca (ma Bulevardul Nicolae Titulescu)  és a Tordai út (Calea Turzii) között – gyűjtőhely
  • Farkas utca (ma Mihail Kogălniceanu) – gyűjtőhely
  • Szentlélek utca (ma Virgil Fulicea) 2. sz. – gyűjtőhely
  • Horthy Miklós út (ma Horea) és Baross tér (ma Piaţa Gării) sarka – gyűjtőhely
  • Széchenyi tér (ma Piaţa Mihai Viteazu) és Dávid Ferenc utca sarka – gyűjtőhely
  • Hunyadi tér (ma Piaţa Ştefan cel Mare) – Törvényszék épülete, ahova az összes kolozsvári foglyot összegyűjtötték, majd transzportokba szervezték
  • Tordai út (Calea Turzii) – a városból Torda felé kivezető út eleje, ahol gyalogmenetben végighajtották a foglyokat
  • Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar épülete Tordai út (Calea Turzii) 4. sz. – a Malenkij robot emléktárgykiállítás helyszíne
  • Szombaton közösen bejártuk a Házsongárdi temetőt, ahol a lutheránus sírkertben elhelyezett Gulág/Gupvi emléktáblát a helyi résztvevők bevonásával együtt koszorúztuk meg.

Nagyon hamar eltelt a négy nap, és olyan élményekben volt részünk, olyan tudásanyagot kaptunk az előadóinktól, amit csak helyben volt esélyünk megszerezni.